Zenés nyári színház Újszászon
2022. 07. 06.

Június 24-én, „Szent Iván” napjának délutánján Zenés nyári színház címmel műsort szerveztünk ellátottjaink számára az újszászi Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központban.

Ezen alkalomból is igyekeztünk olyan változatos programot összeállítani, amely magas színvonalú, mégis könnyed nyári délutáni kikapcsolódást nyújtott. Kovács Anett intézményvezető asszony köszöntője után  a résztvevők neves magyar előadók  -  Szécsi Pál, Psota Irén, Záray Márta, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Kovács Kati, Szörényi Levente, Bródy János, Bódi László „Cipő”,  az Ismerős Arcok  és a  Favágók Együttes, továbbá Tompos Kátya, ByeAlex és a Slepp formáció – dalaiból hallhattunk válogatást, ellátottjaink és segítőik tolmácsolásában.  A műsorban ma élő, kortárs szerzők versei is helyet kaptak, nagy örömünkre egyik ellátottunk a saját maga által írt versét is megosztotta a közönséggel. Rendezvényünkön részt vett Dobozi Róbert polgármester, aki a műsorszámok után elismerő szavakkal köszönte meg a meghívást és elmondta, hogy szívesen látná  szereplőinket  városi rendezvények programjain is.

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés