Karácsonyi ünnepség Újszászon
2025. 01. 02.

Közösen - ellátottak és munkatársak együtt - ünnepelték Jézus Krisztus születését, karácsonyt.

„Akkoron csillag gyúlt az égre

és rásugárzott a vidékre,

és Betlehem fölött megállván,

egy rongyos istálló homályán

tündöklött már a Glória:

Ott ingecskében, szép fehérben,

feküdt a jászol szent ölében

az Isten egy szülött fia…”

Sajó Sándor költő Karácsonyi ének című versének ezen soraival kezdődött az a karácsonyi ünnepség, amelyet az újszászi Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ ellátottjai számára szerveztek.
Intézményünk lakói és munkatársai mellett a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Göncziné Harján Veronika ellátottjogi képviselő is.
Az adventi koszorún lévő, szeretetet jelképező gyertyát Kovács Anett intézményvezető asszony gyújtotta meg, melyet ünnepi köszöntője követett. Tóth Ferenc atya, lelki vezetőnk a közös imádság előtt a szeretet jelentőségéről osztotta meg gondolatait.
A bemutatott betlehemes játékkal a karácsonyhoz kötődő legismertebb, legelterjedtebb magyar keresztény népszokást elevenítették fel, amely leginkább a falvak életében maradt meg.

 

 

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés