Sikerek a Ki Mit Tud?-on

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által fenntartott Gyermekvédelmi Központjaiban nevelkedő gyermek részére KI MIT TUD vetélkedő került megrendezésre Hajdúnánáson 2015. november 27-én.

 

Olyan sok jelentkező volt, hogy a gyermekvédelmi intézmények elődöntőket tartottak és a legjobb továbbjutó szereplők mérték most itt össze tudásukat.

Gyermekeink lelkesen készültek a megmérettetésre, ahol szép sikereket értek el. A rendezvényt Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója nyitotta meg. 

Köszöntő szavaiban elmondta, hogy örömmel fogadta el a meghívást, amelyen a jelenlévők sokoldalú tehetségüket mutathatják meg.

Ezek után a zsűri elfoglalta a helyét, s a gyermekek produkciói elkezdődtek. A különböző kategóriákban nagyon színvonalas műsorszámokat mutattak be a fellépők, a zsűrit nehéz helyzet elé állították.

Nevelt gyermekeink bizonyították, hogy közöttük is nagyon sok tehetség van, egymás sikereinek nagyon tudnak örülni. A szabadidő hasznos eltöltéseként képesek időt, energiát, fáradtságot nem kímélve felkészülni és fegyelmezetten versenyezni.

A Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban nevelkedő gyermekek elért helyezései:

  • Radics Edit (ének – zene kategória, I. helyezett)
  • Tóth Krisztina és Barcsik Tibor (tánc kategória II. helyezett)
  • Barna Vanda (vers, próza kategória III. helyezett)
  • Menyhárt Dávid (vers, próza kategória, különdíj)

A Debreceni-Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban nevelkedő gyermekek elért helyezései:

  • Molnár Dániel, Elek Barnabás, Dobronszki László (tánc kategória, I. helyezett)
  • Rostás Sándor Kevin (II. helyezés egyéb kategória)
  • Rostás Krisztina-Pintye Rebeka (tánckategória különdíj)

 

A Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban nevelkedő gyermekek elért helyezései:

  • - Lakatos Alexandra-Kanalas Nikolett (ének – zene kategória, II. helyezett)
  • - Balogh József (ének – zene kategória, III. helyezett)
  • - Lakatos Izabella-Putnoki Alex (tánc kategória III. helyezett)
  • - Kosztolnyik Dominik (vers, próza kategória I. helyezett)
  • - Bereczki Annamária (vers, próza kategória II. helyezett)
  • - Berecki Kinga (vers, próza kategória, különdíj)
  • - Molnár Tünde-Molnár Ferdinánd (I. helyezett egyéb kategória)
  • - Színpadi produkció I. helyezett (Szeleczki Krisztián, Balogh Dzsenifer, Balogh Erika, Balogh Amanda, Gyöngyösi Rozi, Vadász Fruzsina, Gyöngyösi Dzsenifer, Horvát Jucika, Szűcs Péter)
  • - Színpadi produkció II. helyezett (Horváth Irén, Bíró Imre, Horváth Julianna)

Ez úton is gratulálunk nekik!

Legfrissebb

2017. november 06
2017. október 13

Elérhetőségek

  •  4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.

  •  +36 42 415-907

  •  kozpont@szlgsz.hu

  •  hétfőtől – csütörtökig 7.30 – 16.30 h

  •  pénteken 7.30 – 14.00 h