Previous Next

FARSANGI MULATSÁG A SZAKOLYI SZENT LUKÁCS GÖRÖGKATOLIKUS INTEGRÁLT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTBAN!

Intézményünkben, 2017. február 8-án megrendezésre került farsangi bálunkról szeretnénk némi beszámolóval és képanyaggal szolgálni.

 

Intézményünk Támogatott Lakhatás léte óta az első ünnepek, megemlékezések, közös programok sorozata között szerepel a farsang is. Mind az intézmény lakói, dolgozói, mind a hozzátartozók igyekeztek a bált emlékezetessé, élvezhetővé, tartalmassá és mindezekkel együtt látványossá tenni.

A vendégeket, résztvevőket az intézmény vezetője köszöntötte. Rövid, minden hagyományra kiterjedő bevezetője után kezdődött a jelmezek felvonulása, amely folyamat nagyon jó hangulatban telt. A többi ünnephez hasonlóan ezen a rendezvényen is arra törekedtünk, hogy mindenki érezze a régen, intézményi szinten megszokott összetartozást, egymás iránt érzett közös felelősségvállalással igyekezzünk egymást segíteni, biztosítani azt, hogy az intézmény ellátottai, dolgozói, vendégei a közösen zajló mulatozás hangulatát élhessék át.

A jelmezek értékelését egy hatfős zsűri végezte, tagjai között szerepelt a lakók, dolgozók, hozzátartozók és a fenntartó képviselői is.

Idén sem maradhatott ki a farsang jellegzetessége, a farsangi fánk.

Még február 15-én intézményünkben megrendezésre kerül az úgynevezett megyei farsang, ahol arra is lehetőségünk nyílik, hogy kedves ismerőseinkkel, barátainkkal találkozhassunk, beszélgethessünk, eltöltsünk együtt egy kis időt, ezt követve pedig igyekezzünk felkészülni a húsvét előtti negyven napos nagyböjti időszakra.

 

 

A Szeretetszolgálat központi ún. „fenntartói” irodája Nyíregyházán a Bocskai u. 26. szám alatti ingatlanban található. A központi iroda rendeltetése az intézmények működésének segítése, bizonyos ügyek döntésre való szakszerű előkészítése és a döntések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása.   

Nyitvatartási idő:

  • hétfőtől – csütörtökig 7.30 – 16.30 óráig
  •  pénteken 7.30 – 14.00 óráig

 

Elérhetőség: 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.

Telefon: 42/415-907

E-mail: kozpont@szlgsz.hu

 

Álláshirdetések

Megpályázható pozíciók intézményünkben

Bővebben

Liturgikus naptár

Értesülhet liturgikus eseményeinkről

Bővebben

Eseménynaptár

Értesülhet közelgő eseményeinkről

Bővebben

Pályázatok

Futó és lezárt pályázataink

Bővebben

Elérhetőségek

  •  4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.

  •  +36 42 415-907

  •  kozpont@szlgsz.hu

  •  hétfőtől – csütörtökig 7.30 – 16.30 h

  •  pénteken 7.30 – 14.00 h