Újra divat a házasság
2020. 02. 05.

Isten éltesse a Tóth házaspárt!

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatásai szerint az elmúlt években egyértelműen nőtt a házasság intézményének értéke és megbecsültsége. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a házasságkötések száma 2010 óta töretlenül emelkedik. Februárban számos program fókuszál országszerte erre a témára a Házasság hete eseménysorozaton, amelynek idei mottója „Csapatjáték szerelemmel.” Az Angliából indult kezdeményezés olyan széles körű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság értékeit. 

Bár valószínűleg sosem vett részt ilyen rendezvényen a Tóth házaspár, idén mégis már a 65. házassági évfordulójukat ünneplik a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat hajdúszoboszlói idősek otthonában. A kerek évfordulóknak nagyobb a jelentősége, ezek még külön nevet is kaptak. A 65. évforduló a Vaslakodalom. A dolgozók e jeles napon köszöntötték őket. Isten éltesse őket!

„Minden év egy gyöngyszem felfűzve a sorsra, óvjátok, hogy a cérnaszál sokáig még bírja.”

A jövőt tekintve jó hír, hogy a kutatás szerint a megkérdezett 18–25 éves fiatalok többsége tervezi, hogy a jövőben házasságot köt (59,5%), a 65–75 éves korosztálynak pedig 97,8%-a házasságban él vagy élt élete során. Az idősek 63,2%-a fontosnak tartja, hogy ha valaki gyermeket vállal, akkor az házasságot kössön, míg a fiatalok fele vélekedik hasonlóan.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés