Karantén után orvosmisszió
2020. 07. 09.

A segélyszervezet orvosai harmadik alkalommal tartottak prevenciós szűrést a délvidéki településen

„Szeretetből szolgálni és nem dolgozni, nem külföldre, hanem haza jöttünk Muzslyára” - mondta el Écsy Gábor atya a Katolikus Karitász országos igazgatója szombat délelőtti sajtótájékoztatóján.

A segélyszervezet orvosai harmadik alkalommal tartottak prevenciós szűrést a délvidéki település szórvány kollégiumában és első alkalommal végezték missziójukat a karantén óta. „Fontos, hogy a kollégium gyermekei és a helyi magyar közösség minden évben számíthat az orvosi szűrővizsgálatokra és a Karitász folyamatosan biztosítja a szemüvegeket és a gyógyászati segédeszközöket a gyermekeknek, továbbá a nőgyógyászati rákszűrést. Azért is különösen fontos, mert most a magyar közösség helyben kaphat olyan vizsgálatokat, melyekre a helyieknek nehezen, vagy egyáltalán nem lenne lehetősége”- mondta el Kalapiš Stojan SDB, az Emmausz Kollégium alapítója.
Ez az alkalom már összegzésre és utánkövetésre is lehetőséget ad.

A legfontosabb, hogy sok gyermeknek és felnőttnek segíteni tudunk és minden alkalom komoly előrelépés az egészségmegőrzés felé hangsúlyozta Vojcek László főorvos, a Karitász Orvosmissziójának vezetője. A Karitász önkéntes orvosai ezen a hétvégén közel 66 gyermek, több mint 90 felnőtt szűrését és 39 nőgyógyászati vizsgálatot végeztek el. 14 gyermeknek írtak fel szemüveget, és 33 főnek lúdtalpbetétre lesz szüksége. Gyerekeknél szemészeti, fogászati, mozgásszervi betegségek szűrése, felnőtteknél vércukorszint-, vérnyomás mérés és EKG vizsgálat történt.

 

A Katolikus Karitász Orvosmissziója 2017-óta végez prevenciós szűrővizsgálatokat Kárpátalján, a Délvidéken és Erdélyben. A misszió önkéntes orvosai az elmúlt több, mint két és fél évben eljutottak a legtávolabbi, legnehezebben megközelíthető és egészségügyi szempontból a legelhanyagoltabb magyarok lakta településekre is (Kőrösmező, Terebesfejérpatak, Nagybocskó, Gyertyánliget, Aknaszlatina). Vizsgálataikat több helyen már 2-3 alkalommal ismételték, és folyamatos gondozást biztosítanak, cserélik a szemüvegeket, lúdtalpbetéteket és ellenőrzik a gyermekek állapotváltozását.

A Misszió létszáma a kezdeti 8-ról 2020 tavaszára 72 főre emelkedett. Közülük 31-en szakorvosok, rezidensek, míg 16-an a Medikusmisszió tagjai. Az Orvosmisszió 2020 márciusáig több mint 3000 óvodás és kisiskolás szemészeti, fogászati és ortopédiai, több mint 2000 felnőtt EKG, vércukor és vérnyomás vizsgálatát, továbbá több mint 500 nőgyógyászati- és rákszűrést végzett el a határon túli magyarok körében. A vizsgálatok eredményeképpen a Karitász többek között közel 700 szemüveget és 1000 lúdtalpbetétet juttatott el a gyermekeknek segítve ezzel, hogy egészséges felnőtté váljanak.

Szöveg: Katolikus Karitász

Képek: Katolikus Karitász/Vermes Tibor

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés