Ideiglenes látogatási rend
2020. 06. 30.

Hogyan változott az élet a hajdúszoboszlói otthonban?

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a koronavírus enyhülésének köszönhetően jelenleg kijárási rend van érvényben a szociális intézményekben, így az idősotthonok lakóit is látogathatják most már a hozzátartozók.  A veszélyhelyzet is megszűnt június 20-án, ennek ellenére a szakemberek kihangsúlyozzák: továbbra is fenn kell tartani a maximális biztonságot. Látogatóba csak egészséges családtag mehet, de ő is maszkban, és a bejáratnál biztosítani kell neki a kézfertőtlenítés lehetőségét. Ha egy szobában több gondozott lakik, a helyiségbe egyszerre csak egy látogató mehet be. Az otthon falai között vallási esemény is megtartható a szociális távolság betartásával, illetve fodrászt, pedikűröst is fogadhat a bent lakó. Ezekbe a szociális intézményekbe új lakó vagy kórházból visszatért lakó csak úgy vehető fel, ha négy napnál nem régebbi laboratóriumi vizsgálat igazolja, hogy nem fertőzött. Ha valakit az intézmény falai között különítettek el koronavírus-fertőzés miatt, őt továbbra sem lehet látogatni.

De vajon hogyan működik az ideiglenes rend a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő idősotthonokban és hogyan hat ez az ott élők egészségi állapotára? Hajdúszoboszlói tapasztalatok következnek...

A hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthonában már két hetes tapasztalattal rendelkeznek. Mint írják a beszámolójukban, külön köszönet illeti a hozzátartozókat, hiszen fegyelmezetten betartják a megbeszélt időpontokat. A munkatársak visszajelzése alapján pozitív, hogy ennek köszönhetően mind az ellátott, mind a hozzátartozó és a kollégák is előre meg tudják tervezni a feladatokat. Az elmúlt időszakban 154 látogató érkezett az intézménybe, a következetes időbeosztás miatt pedig már most lehet tudni, hogy kit, mikor látogatnak. A belépés során ügyelnek a kézfertőtlenítésre, megmérik a vendégek testhőmérsékletét és a szükséges nyilatkozatot is kitöltik. Mivel a kijárási tilalom továbbra is érvényben van, ezért kiemelt jelentősége van a személyes találkozásoknak. Ettől pedig végre kiegyensúlyozottak és sokkal mosolygósabbak az ellátottak – olvasható a beszámolóban.

A vezetőség azzal a kéréssel fordul az ott élők rokonaihoz, ismerőseihez, hogy akiket még eddig nem tudtak meglátogatni, lehetőség szerint minél hamarabb tegyék meg, nagyon sokat jelentene ez számukra.

Szeretnék majd bővíteni annak a lehetőséget, hogy esténként és a hétvégén is lehessen látogatni az időseket. Ehhez viszont még egy kis türelmet kér a vezetőség a családtagoktól. Minden munkatársuk nevében köszönik a kedves szavakat, amiket az elmúlt hetekben kaptak a hozzátartozóktól és hálával gondoltak Rájuk, mint Ellátóra. Számukra a legfontosabb visszajelzés az volt, hogy biztonságban tudhatták szeretteiket.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés