Hogyan élték át a járványt egy idősotthon lakói?
2020. 06. 24.

Túlságosan vigyáztak ránk, megviselt minket a szeretetelvonás

A koronavírus járvány elmúlt öt hete alatt nagyon sokszor hallottuk azt a mondatot: „vigyázzunk egymásra”. Ennek szellemében lezárták az idős- és bentlakásos otthonokat. Pap Zsuzsanna, egy bentlakásos otthon kedves természetfotós lakója osztja meg velünk megélt tapasztalatait.

– Mióta él bentlakásos otthonban?

– 1994-ben sérült meg a gerincvelőm, kerekesszéket kaptam, s még ugyanebben az évben költöztem be ide az otthonba.

– Hogyan érintették önöket a járvánnyal kapcsolatos intézkedések?

– Március 16. óta van nálunk látogatási és kijárási tilalom. Lassan három hónapja vagyunk elzárva a szeretteinktől, a külvilágtól, a szabad mozgástól, a természettől. Nem volt húsvétunk, nem volt anyák napja, nem volt pünkösd, se gyermeknap. Csak a tv- csatornáiról értesülhetünk a világban történtekről, semmi kézzelfogható tapasztalatunk nincsen.

– Megbetegedett valaki?

– Senki nem volt még csak megfázva sem. Nagyon nehezen vettük viszont az elzárást, aminek rettenetes lelki, szellemi, mentális következményei vannak.

– Mit gondolt erről a vírusról? Veszélyesnek érezte önökre nézve?

– Az első napokban kicsit megijedtem. Igazából minden évben van influenzajárvány, itt az intézményben is megtapasztaljuk január-február környékén. Volt olyan év (2014 vagy 2012?), amikor egy hónap alatt 28-an haltak meg itt az otthonban az influenza szövődményétől! Semmilyen intézkedést nem foganatosítottak akkor, nem volt szájmaszk, kesztyű, izolálás. Senki nem jött az ÁNTSZ-től sem.

Tehát minden év elején átment egy influenzajárvány az intézményen, de az idei évben meglepően kevés lakót érintett. Ezek fényében számomra érthetetlen volt ez a március közepi lezárás. Neves infektológusok azt állítják, hogy már januárban megfertőződött az európai lakosság fele, és ők már immunisak lettek márciusra a vírussal szemben. A politikusok viszont sok országban bepánikoltak.

– Mit jelentett a lezárás az itt élő időseknek? Hogyan élték meg az elmúlt heteket lelkileg?

– Akik korábban kijártak rendszeresen, azok nagyon nehezményezték, de mindenki remélte, hogy csak egy-két hét, és minden a régi lesz. Közben hallgattuk a médiában a félelmet keltő híreket, emiatt az első hónapot még mindenki elég jól tűrte. Mára már sok idős nem hiszi el, hogy szükség volt minderre. Nagyon megviselt mindenkit ez a bezártság, a szeretetelvonás.

Lelkileg belebetegedtek az itt élő emberek, egyre elkeseredettebbek lettek azok is, akik nem járhattak ki, de akikhez korábban rendszeresen jöttek látogatni. Hiányolták a szeretetet, a család látványát. Én rendszeresen hívogattam az infóvonalat, de nem kaptam érdemi válasz, hogy mikor szabadítanak fel minket. Nem tudtam, van-e olyan szervezet, fórum, amin keresztül üzenhetnénk a döntéshozóknak, hogy ne védjenek már ennyire.

A lelki nehézségeken kívül másfajta akadályokat is tapasztaltunk. Nagyon nehezen jutunk a saját pénzünkhöz, hiszen nem mehetünk ki a bankba. Nem mehetünk szakrendelésre, vagy ha mégis muszáj, utána két hét szobakarantén követi. Nincs lehetőség ruhanemű-vásárlásra és egyéb szükségletekre sem. Mindemellett tudom, hogy az intézmény is parancsot teljesített, hiszen a kormány veszélyhelyzetet hirdetett meg. Tehát ilyenkor megszűnik vagy sérül a lakosság önrendelkezési joga.

– Milyen egészségügyi intézkedések történtek az otthonban?

– Május elsején jött a katonaság „fertőtleníteni” az épületet. Pici sátrakba terelték az embereket, mert elég hideg volt az a nap. Össze lettünk szorítva, mint a szardíniák a konzervben – akkor nem számított a távolság. A fertőtlenítés nem ártott, mert már hat éve nem volt tisztasági meszelés az otthonban.

– Mekkora az intézmény területe? Hogyan tartják tisztán?

– Az intézmény maga hatalmas, a lakóterület az irodákkal, a konyhával kb. 5000 négyzetméter. Minderre hat takarító van, de soha nincsen benn annyi, mert van szabadnap, táppénz, etc. Napi három takarító takarítja tehát ezt a hatalmas és sok kis helységre tagolt épületet. Lehetetlen küldetés. Ha egész nap itt lennének, akkor sem győznék. Tehát általában kosz van. Most, a járvány idejére hoztak néhány takarítót, ők csak a folyosókat sikálták, de az is segítség volt.

– Mennyien laknak bent, milyen korúak?

– Körülbelül 280-an lakhatunk itt bent. Az átlagéletkor az ellátottaknál kb. 70 év lehet. Igazából még saccolni sem nagyon merek. Van olyan lakó, aki 90 felett jár.

– Súlyos alapbetegségeik vannak az itt élőknek?

– Itt mindenkinek van valamilyen alapbetegsége, hisz idős korára az ember elkopik. Kinek több, kinek kevesebb. A járvány ideje alatt a gyulai Pándy Kálmán Kórházat járványkórházzá alakították, emiatt onnan is ide került kb. 25 beteg. Az ő állapotuk súlyos, mert ők a krónikus belgyógyászati osztályon voltak. Folyamatosan hozták őket, nem egyszerre. Kiürítették az egyik emeletet számukra, az eredetileg ott lévőket más osztályokra helyezték át. Az ő részlegüket hermetikusan lezárták, csak a nővérek mehettek be, mert nem lehetett tudni, van-e közöttük COVID-fertőzött. Ugyanazok az ápolók, nővérek látták el ezeket a betegeket is, mint a többi lakót. Mára már az a részleg is kinyitott, de nem mentem megnézni az ottani betegeket. Páran haza tudnak menni, a család vállalja őket, a többi húsz itt marad örökre. Egy-két évvel ezelőtt a békéscsabai kórház ápolási osztályáról is kaptunk sok beteget, mert megszüntették az osztályt. Így ez az intézmény már inkább elfekvő lett, mit idősotthon.

– Kapnak itt az otthonban különleges kezelést azok, akik a kórház krónikus belgyógyászatáról kerültek ide?

– Nem hiszem, hiszen nincs hozzá eszköz, infrastruktúra. Orvos van, de nem napi nyolc órában, mert van saját körzete is a doktornak. Naponta egy órát van itt, reggel 8-tól 9-ig. Természetesen jön az orvosi ügyelet, amikor nincs rendelési idő.

– Volt-e olyan idős ember, aki a karantén alatt hunyt el, és nem tudott találkozni a szeretteivel?

– Nem tudok olyanról, hogy végstádiumban lévőhöz ne engedték volna be a hozzátartozóját. Egyszer használatos vékony védőruhát vettek fel ilyen esetben a látogatók, egy ilyen esetről tudok. Itt is kötelező a szájmaszk. Én nem hordom, mert légzési nehézségem van.

– Kik vigyáznak önökre, és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?

– Közel 80 dolgozó jár be naponta dolgozni. Ők eddig is jöttek-mentek, most már hivatalosan is mehetnek mindenfele, ami nem baj, csak ellentmondásos azzal, ahogyan bennünket óvnak.

– Mostanra már sok korlátozást feloldottak. Milyen változások történtek?

– Még nem érezzük a feloldást, hisz csak lazítottak a megszorításokon. Bejöhet bizonyos számú látogató, de időpontot kell kérnie a hozzátartozónak. Ez még nincs fenn az intézmény honlapján. Már volt egy-két látogató, őket beengedték időpont-egyeztetés nélkül most még, mert nem volt tömeg.

– Van egy nagyon szép hobbija, mesélne erről is?

– A járvány előtt természetfotózással töltöttem az időmet. Mindennap órákat jártam a környéken, a határban. A természet megnyugtat, feltölt, ott kint megfeledkezhetek mindenről. Most nem volt lehetőségem megtapasztalni az erőt adó megújulást, a tavaszt.

– Merre szokott sétálni?

– Időnként a városba a ligeten keresztül, ott vannak madarak és sok szépség. Máskor a Kettős-Körös mentén, a gáton Mezőberényig szoktam elmenni a mopedemmel. csodás környezetben. A kapcsolat a természettel semmihez sem hasonlítható, segít megőrizni a testi-lelki egyensúlyt. Ez a boldogság. Ott nem kell szerepet játszani, ott önmagadra lelsz. Ezt a természetfotós hobbim alapja, és az a hitem, hogy minden életforma értékekkel rendelkezik, tekintet nélkül arra, hogy hogyan ítélik meg az emberek. Ez vezérel, amikor fényképezni megyek, amikor posztolom a rovarokat. Igyekszem őket pozitívan bemutatni, mert az emberek sajnos nem szeretik őket. Márpedig a rovarok nagyon jól elvannak az emberiség nélkül, de az emberiség nem élhet rovarok nélkül.

– Mi az, amire a fényképezéssel kapcsolatban a legbüszkébb?

– Arra, hogy a fotóim könyvek illusztrációjaként is megjelenhettek. Dr. Vas Zoltán biológus „Darazsak” című könyvét illusztrálja néhány képem. Aranyosi Ervin költő is kért tőlem néhány madárfotót a verses kötetéhez, amely nyomdai előkészületben van. Schmidt Egon ornitológusnak is hamarosan megjelenik egy könyve, abban is lesz fotóm illusztrációként. Ez hatalmas megtiszteltetés és hatalmas ajándék a sorstól! Ilyenről még csak nem is álmodtam.

Weisz Rita

Fotó: illusztráció

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.30 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 14.00 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés