Hegyaljai kikapcsolódás
2018. 10. 31.

A Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőtestületének kis csapata útra kelt, hogy felfedezze Tokajt és környékét

Hegyaljai kikapcsolódás

Október utolsó szép őszi napján kelt útra a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőtestületének kis csapata, hogy felfedezze Tokajt és környékét. Akadtak olyanok, akik először csodálhatták meg a Tisza és a Bodrog találkozásánál fekvő várost. Ez a borvidék a Világörökség részét képezi, ám emellett számos szépséggel rendelkezik.

Jó hangulatban gyülekezett reggel a társaság, mely a buszút során csak fokozódott. Már melegen sütött a nap, mikor a településre érkeztünk, ahol már várt minket a hajó és jókedvű kapitánya. Egy órát hajókáztunk a vízen, csodáltuk a tájat, az ősz pompázatos színeit: az aranyat, a vöröset, a narancsot, néhol zöldet és barnát. A tiszta időnek hála a táj tükröződött a nyugodt vízfelszínen, csak itt-ott szelte ketté néhány vadkacsa csapat, ezzel csempészve egy kis életet a nyugodt tájba. A hangulatról a kapitányunk gondoskodott, aki a sok hölgy láttán kötelességének érezte, hogy szórakoztasson minket.

A kellemes ringatózás után a városnéző kisvonatra pattantunk fel, mely körbevitt minket a hangulatos kis utcákon, elkalauzolt a borpincékhez, megmutatta Tokaj nevezetességeit és a város történetéről is sok érdekes információval szolgált.

Ennyi élmény és a friss a levegő meghozta az étvágyunkat, melyet a Halra bor nevű étteremben csillapítottunk. Teli hassal sétáltunk vissza a ragyogó napsütésben a buszhoz, hogy utunkat Tarcal fele folytassuk.

Kevés békésebb hely van az országban, mint a tokaji borvidék ezen kis faluja. Tarcal igazi borászközség, a természeti adottságok kiválóak a szőlőtermesztés és a borászat számára. Azonban nem ez az egyetlen látványosság a településen. A környékre a magasból Magyarország legnagyobb Jézus szobra vigyáz.

Az Áldó Krisztus 2015-ben került a közeli domb tetejére, ahova két út vezet. Az egyik egy lépcsősor, ami egyszerre szimbolikussá és látványossá teszi a Jézushoz vezető utat. A nyolc és fél méter magas, 50 tonnás monumentális szobor mellől teljes körpanoráma tárul a vidékre. A zarándokhely és a növényekkel telepített sétány Tarcal legnépszerűbb látványossága. A nehéz felfelé vezető út megéri a fáradtságot, nyugalom, csend és béke fogadja a felérkezőt. Innen látható a község határában elterülő, lélegzetelállító fekvésű bányató. A tó vize kékeszöld és nagyon tiszta. Csodálatos látványt nyújt, ahogy lepillantunk a kis völgybe.

Miután kigyönyörködtük magunkat és kicsit megpihentünk, a lefelé vezető út már könnyen ment. Egy kis séta után felfedeztünk egy hangulatos borospincét, ahol mindenki beszerezhette az otthonra szánt kóstolót és kedvére ízlelhette a különféle nedűket, mely megalapozta a kellemes hangulatot a hazafelé vezető útra.

Élménydús, hangulatos napot töltöttünk együtt, kicsit kiszakadva a mindennapokból. Bár a munkahelyi témákat nem sikerült teljesen kizárni, de mindenkinek sikerült hosszabb-rövidebb időre kikapcsolódni és lazítani, jobban vagy más oldalról megismerni a kollégákat

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés