Családi nap Füzesgyarmaton
2022. 10. 04.

Családi napot tartott a füzesgyarmati Szent Mihály Görögkatolikus Idősek Otthona 2022. szeptember 29-én. A színes programokkal tarkított rendezvény különösen fontos a bentlakók számára, hiszen ilyenkor együtt ünnepelhetnek hozzátartozóikkal, meghívott szeretteikkel.

Az idei családi nap több okból is rendhagyó volt. A koronavírus-járvány miatt két évig elmaradt a rendezvényt, így a pandémia óta, ez volt az első nagy programjuk. A rossz idő miatt az intézmény udvara helyett, a Thermal Hotel Gara adott otthont a programnak, az igazgató úr nagylelkű felajánlásának köszönhetően. De mindenekelőtt azért volt kivételes az idei esemény, mert a fenntartóváltást követően ez volt az első családi nap az idősek otthonában.

A rendezvényen részt Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója, dr. Tóth Rita igazgatóhelyettes, Sitku Mihály gazdasági vezető, Lőw Gábor intézményirányítási vezető, Kovács-Papp Julianna szakmai vezető, Koncz Imre Füzesgyarmat város polgármestere, Tóth Zoltán lelkész, a Füzesgyarmati Református Egyházközösség vezetője, Balázsi László nyugalmazott lelkész, megbízott unitárius püspök, felesége, Balázsi Sata Mária és az intézmény háziorvosa, dr. Imre Gábor.

Az ünnepséget Kiss Jánosné intézményvezető nyitotta meg. Köszöntőbeszédében – többek között – a fenntartóváltás követően az intézményt érintő változásokról szólt, melyben „biztonságot adó hátországként” említette a fenntartót. Megköszönte az ellátottak a hozzátartozók átszervezés alatt tanúsított türelmét és a dolgozók munkáját.

A családi napon ünnepi köszöntőt mondott Kapin István, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lelki igazgatója, majd megszentelte az intézmény részére ajándékba adott ikonokat, kereszteket.

Ungvári Sándor igazgató és Koncz Imre polgármester köszöntője után Macskinné Pór Erzsébet vezetésével a Füzesgyarmati Mazsorett Együttes színvonalas előadása következett. A családi nap alkalmából az intézmény dolgozói - akik nap, mint nap, újult erővel végzik áldozatos munkájukat - vidám műsorral készültek, aminek összeállítására munkaidő után szakítottak időt.

Az intézményben hosszú évekig működött az ellátottak kis csoportjából alakult énekkar, melynek tagjai a közelmúltban ismét összeálltak, s lelkesen készültek a családi napra, ahol a terápiás munkatársak citera kíséretével nótacsokrot adtak elő.

Az idén 50 éves jubileumát ünneplő, Arany Páva-díjas füzesgyarmati népdalkör tagjai színvonalas műsorral lepték meg az ünnepi alkalom résztvevőit.

A lelkészházaspár, Balázsi László és felesége, közel 30 évig szolgált Füzesgyarmaton és járt igét hirdetni az intézménybe. A családi napra szívhez szóló műsorral készültek, míg Szőke Diána énekelőadásával szerzett örömteli pillanatokat.

A színvonalas műsor után tombolasorsolás következett, amelyre számos ajándékot ajánlottak fel a hozzátartozók, dolgozók és az Szent Mihály Görögkatolikus Idősek Otthonával kapcsolatban álló vállalkozók. Az emlékezetes nap zárásaként - az intézménybe visszatérve - finom vacsora várta a résztvevőket.

„ Család, ahol az Élet kezdődik és a Szeretet soha nem ér véget!”

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés