A Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyalogos zarándoklata Máriapócsra
2019. 06. 12.

2019. június 8-án került sor a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő Gyermekvédelmi Központok éves zarándoklatára.

 A Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyermekei és az őket kísérő felnőttek Gánicz László atya vezetésével Nyírbogátról indulva szerették volna teljesíteni a tizenkét kilométernyi távot.  A Nyírbogáthoz vezető úton a busz sofőr jelezte felém, hogy nagyon magas a víz hőfoka, valószínűleg elfolyt, és meg kell néznie. A körforgalomnál félre húzódva derült ki, hogy elszakadt az ékszíj és ez okozta a problémát. A nap már ekkor is csodásan sütött ránk, ezért a buszról leszállva megkezdtük utunkat.

  Mivel minden gyerek a saját tempójában haladt, így rövid időn belül több száz méteresre nyúlt el a zarándokok menete, amit az út menti kereszteknél történő megállások alkalmával sikerült összeterelni. A nagy melegben örömmel vettük, hogy Újlétán működnek az utcai kutak, így a kiürült flaskákat sikerült újratöltenünk.

   Máriapócs táblánál az addig lábfájásra panaszkodók is megnyugodtak, hogy már közel vannak a célhoz. A templomhoz érkezve egy rövid egészségügyi szünetet követően mindenki elfoglalta a helyét a kegytemplomban. De mintha az egyik gyereknek lába kelt volna, rajtam kereste a nevelője, majd örömmel konstatálta, hogy ő fog ministrálni a parakliszon.

   Gánicz László atya egy kis bibliai történetbe ágyazva köszönte meg a résztvevők kitartását. A könyörgő ájtatosságot a templom miliője és a kántor zengő hangja tette a gyermekeink számára is élményszerűvé.

   Az ebédre kapott töltött káposzta elfogyasztását követően megnyugodva vettük tudomásul, hogy a buszon sikerült a hibát elhárítani, így közben utánunk tudott jönni Máriapócsra. A gondviselés erejét magunkon érezve szállhattunk fel és indulhattunk vissza Debrecenbe.

 

Tripsó Zoltán István

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés